Cipőt kaptam és más híres elbeszélések

Hét híres Fitzgerald-novellával ismerkedhet ezeken az oldalakon az olvasó. Mindegyik olyan kérdéseket vet fel és boncolgat, melyek szinte mindegyik nagy Fitzgerald-muben felvetodnek központi témaként, vagy mellékszálként, és meghúzódnak ott valahol a sorok között. A Cipot kaptam például egy olyan kérdésre keresi a választ (amit végül mégsem kap meg az olvasó), hogy mi is az igazi profi titka a muvészetben, legyen az tánc, színház, avagy irodalom. De valahogy válasz nincs. Vagy talán igen, de nem az, amit várunk, ill. szeretnénk. Vajon azért, mert eloször is, nincs ilyen titok, és másodszor, az a kérdés, hogy ki is az igazi profi, eldöntetlen marad?
Két további elbeszélésben (Az elfuserált évtized, Az alkoholbeteg) a központi téma az alkohol, annak bomlasztó, romboló hatása. Tulajdonképpen az egyik központi téma az Éj szelíd trónján címu nagyregényben is ugyanez. Nem véletlenül, mert mint tudjuk, Fitzgeraldnak is komoly problémái voltak vele, és megszabadulni tole csak egy évvel a halála elott sikerült. Mondjuk azt, hogy késon? A Nemcsak egy ház, A nászmenet és a többi elbeszélés központi témája pedig ugyanaz, ami A nagy Gatsby-é: a boldogságkeresés. Vagyis azt mondja el, hogy hiába törtetünk elore, és igyekszünk gozerovel minél elorébb jutni, gyulölni vagy szeretni, az eredmény változatlan: ha nem is kerülünk vissza mindig a múltba, sot, biztos, hogy nem, de azzal, amit a múltban hagytunk, amit akkor elkövettünk, bizony szembe kell nézni, és vele együtt kell élni most és mindörökké.
Az értéke ezeknek az elbeszéléséknek semmiképpen sem az, hogy valamilyen erkölcsi tanulsággal kíván nekünk szolgálni, hanem az, hogy megismerjük általuk az emberi küzdés és szenvedés mechanizmusát, a problémákat, a nehézségeket, melyekkel egy ember az életben lépten-nyomon szembekerül akár tetszik neki, vagy sem. És jól látjuk azt a kort is, az üvölto húszas éveket, a dzsesszkorszakot, az amerikai fellendülést, majd a depressziót, szinte kézzel foghatóan és tapinthatóan, melyben akkor élt, örült, szomorkodott, dolgozott vagy nem dolgozott, és küzdött. Majd rádöbbennünk, hogy az ember, legyen bár gazdag vagy szegény, sajnos vagy szerencsére, akkor, vagy most, száz évvel késobb, de facto semmit sem változott. És ez az ember tragédiája. De miközben olvasunk – s ez sem utolsó szempont - nagyon jól szórakozunk.
Ortutay Péter